Az elmúlt heteket lényegébena  fotelben, az ámítógép előtt öltöttem, hogy bitbe véssem a Nobel-díj sanszos diplomamunkám. Nem véletlen hát, hogy eközben még azt sem vettem észre, hogy a maga a híres finn banda, a Nightwish lelátogat Cívisföldére... Azóta korrigáltam  a hibát, a jegy má othon lapul, és vároma  holnapi "sót".

Azonban, hogy őszinte legyek, elsősorbana  műfaj (moder, szimfónikus rock) vonz, mint sem maga az együttes. Ha meg kellen neveznem azt a valamit, amiért azt a bizonyos bal testrészemet is odaadnám, akkor biztosan nem a Nightwsig-koncert lenne, hanem egy találka a 21 éves Amy Lee-vel. De hát embert tervez, Isten végez, a sors pedig szolgáltat. Így előbbi híján marad az "éjjelikívánság", ha már helybe jönnek, miért is hagynám ki.

A  finn rockopera-gárda egyébként már messze nem a régi pompájában utazgatja a glóbuszt. Tudniillik Tarja Turunen, az eredeti frontasszony pár éve dobbantott, s azóta  Anette Olzon rakja a Nemo-t, meg az Eva-t. Kár érte, mert igazán meghallgattam volna élőben az egyik legnagyobb rockchiken-t.  Viszont az új lemezen nagyon remek dalok vannak, köztük a 15 pereces lényegében 4 dalból összeszerkesztett pazar rock-szimfónia, a "The Poet and Pendulum" vagy éppen a "The Islander".

Szóval kíváncsian várom a holnapis műsort. Bár az előzenekarok elvileg pehelysúlyúak lesznek, azért csak érdemes lesz elmenni.

A zangélusokkal - mondjuk úgy - sosem voltam kibékülve. Egyrészt van a hülye világnyelvük, másrészt  "mindig mindent jobban" tudnak, harmadrészt meg  Beckham.

De egyet meg kell hagyni: a szórakoztatáshoz értenek. S nemcsak azért, mert szerény személyem is remek angol humorral vagyon megáladva ;)) hanem mert tényleg. Csak annyit mondok: Rowan Atkinson (Mr. Bean, The Black Viper)

De ezúttal nem humor kategória mentén alkottak maradandót, hanem ifjúsági drámában. Na persze, ha Skins-nek tényleg az lenne a műfaja. De nem az. A wiki-re feltöltt marhaságokkal ellentétben én nem mondanám drámának, csak egy kegyetlen jó alkotásnak, ami más filmekkel ellentétben mindenféle máz és erőlküdés nélkül üt. Meg aztán ez végképp nem az U-20-as ifjúságnak szól, csak az ő világukat használja. Ezért én abszolúte badarságnak tartom az amcsi tini műanyagfilmekkel való összehasonlítást, nem egy kategória.

Ami igazán különlegessé teszi, hogy könnyed testközelbe hozza azt a filoszt, amely az alternatív filmekben rendszerint irgalmatlan vontatottsággal jelenik meg. S eközben elmossa a valóság és a szürrealitások közötti határokat.

A párbeszédek  egyszerűen fenomenálisak. Így egyáltalán nem véletlen, hogy milliószámra vannak fent rövid snittek a youtube-n. Személy szerint évekig tudnám őket nézegetni, újra és újra.

 És akkor még karakterekről nem is szólottam. Innen bűn lenne bárkit is kimeleni, mert a maga nemében mindegyik szuper (egy-két kivételtől eltekintve), de Cassie, Sid és Effy szerepeiben valamit nagyon eltaláltak a rendezők, írók vagy ilyesmik. De nemcsak ott: az első évad záró snittje sorozatfüggők körében már-már legendás.

Ami biztos:

Nálam  a Skins minden idők legjobb filme.

Csak ajánlani tudom!

Kinek ne rémelne Songoku!?

A generációm nagyja ezen a kultikus sorozaton nőtt fel. A Dragon Ball volt a Retek Klub egyik első nagy dobása, Benjamin és a pálya ördögei meleltt, természetesen... mindaddig amíg valami barom kölke miatt le nem vették képrenyőről  ....pont a legjobb résznél, mikor is Trunks a Dermesztő családot darabolta.

Modjuk ezt az igazi fanok - mint én - letöltéssel korrigáltuk, és végig röhögtük azt a nem kevés órát, amit a határt nem ismerő japán kreativitás elénk varázsolt. A csillagharcosok feszt duplázták, szorozták, négyzetre emelték erejüket, fuzionáltak osztódtak,és mindig jött egy erősebb szörny...amit body buldinggel természetsen mindig überelni tudtak...és aztán újra...

Hát igen... Goku, Vegita, Sátán, Dermesztő, Cell, a szikronizálatlan japán hangok stb-stb... ez mind a kultusz része! Feledhetetlen!

...és most itt van filmben is . És marha tré... első blikkre... sőt másodikra is ;))